Jelenlegi hely

Villám McQuinn

Villám McQuinn
A legtöbben elkeseredünk, a lisztérzékenység diagnosztikálásakor, ezt a tortát, csak azért osztom meg Veletek, hogy higgyetek abban, hogy van Élet a búzaliszten túl is...
Hozzávalók: 

Piskóta:

6 db tojás

6 ek eritriit

6 ek rizsliszt

Krém:

30 dkg vaj

30 dkg porcukor

2-3 ek kakaópor

1 ek rum

A díszítéshez: 1 kg  marcipán vagy nyújtható fondant

Elkészítés: 

Piskótát sütünk téglalap alakú tepsiben. Amikor kihűlt, megtöltjük,majd levágunk belőle egy kb 7 cm hosszú csíkot.Ezt a csíkot félbe vágjuk és a torta tetejére tesszük.Utána srégen levágunk belőle egy háromszöget,így kialakítva a tetejét. A fenekénél is levágunk egy háromszög formát amit a tetejére illesztünk,ebből lesz a hátsó szárnya az autónak. Ha kialakítottuk az autó formáját akkor szépen körbe krémezzük, majd jöhet a borítás.

70 dkg piros marcipánt nyújtunk ki és azzal borítjuk be a tortát. Fehér marcipánból kivágjuk a szemét és az oldalsó ablakokat,majd kicsit megvizezve a felületet ráhelyezzük a tortára. A kerekekhez négy gömböt formázunk piros marcipánból, A kerekeket tesszük a tortához utoljára. Az ablakokhoz és a szeméhez körbe piros sodort csíkokat teszünk.

Én egy egyszerű vajkrémet választottam a töltéshez, akkor még féltem, hogy nem lesz tartása. Tévedtem. Bármilyen más, akár tejszínes krémmel is tölthető.

Kategória_2: