Jelenlegi hely

Erdélyi marhatokány puliszkával

Erdélyi marhatokány puliszkával
Hozzávalók: 

1,2  kg csíkozott marhacomb
10 dkg füstölt szalonna
2 nagy fej  vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma

bors vagy borsikafű
kakukkfű
2,5 dl  sűrített paradicsom
2 dl száraz fehérbor
1 cső csípős zöldpaprika

A puliszkához:
25 dkg kukoricadara
1 liter víz
1 tk só

Elkészítés: 

A füstölt szalonnát apróra vágjuk, majd egy serpenyőben  enyhén megpirítjuk, utána leszűrjük. A sült szalonnát félretesszük. Zsírjában  aranysárgára pirítjuk az apróra darabolt hagymát, majd rádobjuk a csíkozott marhahúst, az apróra vágott fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és l addig pároljuk, amíg  zsírjára nem pirul. kevés vízzel felöntjük, majd fedő alatt majdnem készre  pároljuk, időnként meg-megkeverjük, ha szükséges a vizet pótoljuk, majd kakukkfűvel megszórjuk,, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és a fehérbort is, készre pároljuk, fedő nélkül, h a felesleges leve elpárologjon.
A puliszkához 1 liter forró  vízbe tegyünk 1 teáskanálnyi sót, majd folyamatos kavarás mellett öntsük bele a negyed kiló kukoricadarát. Lassú tűzön addig keverjük, míg be nem sűrűsödik.
A tokányt ízlés szerint a puliszkával, és savanyúsággal tálaljuk.

Kategória: